Meddig tart egy mesés nyár,
meddig szép egy csodás táj?
Amíg rágja a rozsda a fegyvert,
amíg látja az ember az embert-,

de van bennünk egy gonosz báj...
Féled már a hatalmát,
érezted már haragját-,
mikor támad a tűz, te is karmolsz:
talán megmenekülsz, ha harcolsz-,
de így végzed be parancsát...

Refr.:
Várt már ránk ártó láng-,
egy őrült vágy: kard és lánc.
Aki bújt, aki nem, jön az árnyék,
vele véget is ér, ami játék-,
ó, nem lesz több tánc...

Várt már ránk, vért kívánt-,
de, ha bosszút állsz, fényt nem látsz.
Aki bújt, aki nem, jön az árnyék,
mert a tegnapi seb ma is fáj még-,
ó, így nem lesz több tánc...

Meddig véd a szelíd szó,
meddig maradsz álmodó?
Amíg őrzöd a fényt, amit érzel,
amíg más mosolya neked ékszer-,
'míg él benned a varázsló.

De mindig volt egy sötét vágy-,
szenvedtél, ha föléd szállt.
Hiszen semmibe vette az álmod,
hogy az életed játszva lejátszod-,
és mindig lesz egy sötét vágy...

Refr.:... (ism.)
Mért' kell harc, mért' nem élsz?
Hisz' az álmod más: ott fényt remélsz.
Mért' kell harc, ha a könnyében félsz?
Csak bánat vár rád, ha az örvénybe lépsz.