Meghalt a csillag

Átcikázik a villám az égen

Átcikázik az érzés bennem,

Lecsap, villám bedörren a földbe,

Eljössz ide, éreztem végre…

Ahogy az ág remeg, ha madár száll rá,

Úgy remegtem én is, ahogy közeledtél-

Ahogy a Nap, ha lemegy, mint átok száll

Sötétség a földre- szállt sötétség fölém…

Mit akarsz, mi a célod?

Új kezdet, vagy új végzet vár?

Komoly ez, vagy csak légyott,

Sötétség vára újra állt…

Egy ember, ezer kérdés,

Ahány barát, annyi válasz-

Felébredt újra a nagy érzés,

Vagy csak barát kell és vigasz?

Ott álltál, engem vártál,

Mint a szép időkben régen,

Annyira vágytam rád már,

Mint vándor fényre az éjben…

Álmaim rólad hozzád képest

Zsenge kis gyermekálmok csupán,

Szemed fényes, mosolyod édes,

Arcod ragyog az utca porán…

Kéz a kézben ismét, bár másképp,

A remény él még, bár haldoklik…

Előttem áll Ő, az Álomkép,

Nem jön fény- a csillag haldoklik…

Jó, hogy itt voltál végre,

Minden tiszta már.

Fogadkoztam mindenre,

Új út vár most rám.

Sok hangos, hasztalan viszlát után

Most itt volt egy csendes, néma.

Nem állok tovább emléked romján-

Talán ez volt az ő titka…

2007. VII, Soltvadkert